Magyar Rádióamatőr Szövetség Rádióforgalmi Versenyszabályzata

  1. MEGHATÁROZÁSOK

1.1. Rádióamatőr rádióforgalmi verseny: a verseny rendezője által, az éves nemzetközi, vagy hazai versenynaptárban előre meghirdetett, versenykiírás alapján lebonyolított éterverseny.

Rövidhullámú rádióamatőr rádióforgalmi verseny (a továbbiakban: RH verseny): az 1.8 MHz 30 MHz frekvencia-tartományban rádióamatőrök részére kijelölt sávok verseny szegmenseiben, meghatározott módon és időintervallumban, az adott versenyre vonatkozó egyedi versenykiírás alapján    lebonyolított verseny.       

Ultrarövid-hullámú rádióamatőr rádióforgalmi verseny (a továbbiakban: URH verseny): az 50 MHz feletti frekvenciatartományban rádióamatőrök részére kijelölt helyen és módon, meghatározott időintervallumban, az adott versenyre vonatkozó egyedi versenykiírás alapján lebonyolított verseny.

1.2. Hazai verseny: Magyarország területén, magyar állampolgárságú, valamint hazánkban tartózkodó külföldi (hazánk területén érvényes) amatőr engedéllyel rendelkező rádióamatőrök részére a Magyar Rádióamatőr Szövetség (a továbbiakban: MRASZ) által kiírt és általa vagy megbízottja által lebonyolított rádióforgalmi verseny.

1.3. Nemzetközi verseny: bármely ország területén, külföldi- és magyar állampolgárságú amatőr engedéllyel rendelkező rádióamatőr versenyzők részvételével bármely külföldi rádióamatőr szövetség vagy szervezet, illetve a MRASZ által kiírt és lebonyolított nemzetközi rádióforgalmi verseny.

1.4. Egyéni versenyző: a magyar állampolgárságú, hatóság által kiállított érvényes amatőr engedéllyel rendelkező, valamint hazánkban tartózkodó külföldi (hazánk területén érvényes amatőr engedéllyel rendelkező) rádióamatőr.

1.5. Nemzeti válogatott versenyző: az a magyar állampolgárságú, hatóság által kiállított érvényes amatőr engedéllyel rendelkező, valamint hazánkban tartózkodó külföldi (hazánk területén érvényes amatőr engedéllyel rendelkező) rádióamatőr, aki tagja a MRASZ valamely tag-egyesületének, és a nemzeti rádióforgalmi válogatott szövetségi kapitánya hívta be a válogatott keretbe.

1.6. Verseny-csapat: a MRASZ azon tag-egyesületének hívójeleivel versenyző rádióamatőrök összessége, akik tagjai az adott tag-egyesületnek (vagy az adott tag-egyesületnél vendégjátékjogot szereztek) és csapat (többkezelős), vagy az Alpok-Adria VHF versenyben "A" versenykategóriában indulnak.

1.7. Vendég játékjog: az a magyar állampolgárságú, hatóság által kiállított érvényes amatőr engedéllyel rendelkező, valamint hazánkban tartózkodó külföldi (hazánk területén érvényes amatőr engedéllyel rendelkező) rádióamatőr, aki tagja a MRASZ valamely tag-egyesületének, de az adott verseny-évadban nem a saját egyesületének hívójelével, hanem más MRASZ tag-egyesület többkezelős hívójelével induló csapat tagja kíván lenni. Erre vonatkozóan a két érintett MRASZ tag-egyesületnek írásos megállapodást kell kötni, és a fogadó egyesület az érintett rádióamatőr vendégjátékjogot igazoló kérelmét a MRASZ részére a versenyévad kezdetét megelőző 30 nappal leadta.

   Megjegyzés: ha az adott versenyző vendégjátékjoggal rendelkezik, a teljes versenyévadra vonatkozóan a saját    egyesületének csapatában (hívójelével) nem, hanem csak a fogadó egyesület többkezelős csapatában, annak hívójelével versenyezhet.

1.8. A versenyzők életkorának megállapítása: az „Utánpótlás" kategóriában a tárgyév január elsején betöltött kort (évet) kell figyelembe venni.

1.9. Hazai versenyrendező: a MRASZ azon tag-egyesülete, vagy a versenybizottsága, amelyet a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöksége az alábbi hazai rendezésű éterversenyek valamelyikének rendezésével megbízza.

1.9.1 Rövidhullámú rádióforgalmi országos bajnokság (RH OB): a verseny rendezője által elkészített és meghirdetett versenykiírás szerint.

1.9.2 Ultrarövid-hullámú rádióforgalmi országos bajnokság (URHOB) és (Magyar Kupa): a verseny rendezője által elkészített és meghirdetett versenykiírás szerint.

1.9.3 Nemzetközi rövidhullámú rádióforgalmi verseny (HA DX): a verseny rendezője által elkészített és meghirdetett versenykiírás szerint, a hazai versenyzőkre vonatkozóan és a külföldi versenyzőkre vonatkozóan.

1.9.4 Nemzetközi ultrarövid-hullámú rádióforgalmi verseny (HA-VHF, -UHF, -SHF): a verseny rendezője által elkészített és meghirdetett versenykiírás szerint a hazai és nemzetközi versenyzőkre vonatkozóan.

  1. A VERSENYEK LEBONYOLÍTÁSA

2.1. A versenyek helyszíne: jellemzően minden egyéni állomás, közösségi állomás és verseny-csapat a saját amatőr engedélyében meghatározott települési helyen versenyez. Ettől eltérni csak a 15/2013 (IX.25) NMHH rendelet előírásai alapján engedélyezett, illetve a versenykiírásokban meghatározott feltételek szerint lehet.

2.1.1. Rövidhullámú rádiósport csapat-világbajnokság (WRTC): az ebben a versenyben részt vevő nemzeti válogatott csapata a versenyt lebonyolító ország területén, a verseny szabályzatában leírt feltételek mellett települ, és vesz részt a versenyen.

2.1.2. Rövidhullámú rádiósport csapat-világbajnokság (IARU HF World Ch.): az ebben a versenyben, saját országában résztvevő nemzeti válogatott csapat (HQ) az amatőr engedélyében előírtak, valamint a versenyszabályzatában leírt feltételek mellett vesz részt a versenyen.

 

  1. ELEKTRONIKUS JEGYZŐKÖNYVEK (LOG-OK)

3.1.Minden hazai rendezésű verseny jegyzőkönyvét elektronikus formában kell készíteni. A rendezők a nem elektronikus úton készített jegyzőkönyveket ellenőrzésre elfogadhatják, ha a versenykiírás erre lehetőséget ad.

3.2. Formátum: Az adott verseny kiírásának megfelelő kell, legyen.

3.3. Egyéb: minden versenyző köteles figyelembe venni a verseny rendezője által előírt egyéb olyan feltételeket, kéréseket, amelyek a verseny jellegéből fakadnak, és a versenyt megelőzően a versenykiírásban közzé tettek.

  1. A VERSENYEK ÉRTÉKELÉSE

4.1.Határidők: a hazai rendezésű rádióforgalmi versenyek értékelése a Szövetség által megbízott rendezők- az eredmények jóváhagyása pedig a MRASZVersenybizottság (a rendező és a Versenybizottság esetleges vitája esetén az Elnökség szavaz) feladata az alábbi határidők betartásával:

 4.1.1.Rövidhullámú rádióforgalmi országos bajnokság (RHOB): a verseny befejezését követő 60 napon belül.

4.1.2.Ultrarövid-hullámú rádióforgalmi országos bajnokság (URHOB): a verseny befejezését követő 60 napon belül.

4.1.3.Nemzetközi rádióforgalmi verseny (HA-DX, HA-VHF): a verseny befejezését követő 60 napon belül.

4.1.4.URH Magyar Kupa (VHF, UHF, SHF): a verseny befejezését követő 90 napon belül.

 

  1. A HAZAI RENDEZÉSŰ VERSENYEK EREDMÉNYEINEK KÖZZÉTÉTELE, ÓVÁS

5.1. Előzetes eredményjegyzéket az 4.1.1-4.1.4. pontokban leírt határidőkig a verseny rendezője és/vagy a Versenybizottság közzé teszi a MRASZ honlapján

5.2 Óvás: ha valamely versenyző nem ért egyet a megjelent előzetes eredményjegyzékkel, írásban (e-mail is elfogadott) óvást nyújthat be a verseny rendezőjéhez.

5.2.1. Óvási határidő: az előzetes eredményjegyzék közzétételétől számított 8 napon belül.

5.2.2. Óvási díj: Óvási díjat nem kell fizetni

5.2.3. Óvás kivizsgálása: A bizonyítás az óvást benyújtó versenyző feladata. A verseny rendezője a benyújtott bizonyítékok alapján az óvást 8 napon belül kivizsgálja, majd tájékoztatja az óvást benyújtó versenyzőt.

5.2.4. Óvás elfogadása esetén a rendező az előzetes eredményjegyzéket módosítja.

5.2.5. Óvás elutasítása esetén az Országos Bajnokságokat illetően (RH és URH OB) az óvást elutasító határozat ellen a versenyző írásos fellebbezést nyújthat be írásban az Elnökségnek címezve a verseny rendezőjéhez. Más magyar rendezésű versenyek esetén a rendező határozata végleges. Az Elnökség a benyújtott fellebbezést 30 napon belül elbírálja, majd értesíti a fellebbező versenyzőt, a rendezőt és a Versenybizottságot. Ezt követően további jogorvoslatra nincs lehetőség.

5.2.6. Az óvások kivizsgálását követően, illetve amennyiben az előzetes eredményjegyzék közzétételét követő 8 napon belül óvás nem érkezik, úgy az előzetes eredményjegyzéket a rendező végleges eredménnyé nyilvánítja.

 

  1. A RÁDIÓFORGALMI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK ELLENŐRZÉSE

6.1.Versenybírók, versenyellenőrök: a verseny rendezője jogosult a versenyszabályait ismerő versenybíróknak (rádióamatőröknek) a verseny teljes időtartamára szóló írásos megbízást adni a versenyre nevezett versenyzők ellenőrzése céljából. Ezen versenybírók kötelesek az egyes versenyperiódusok előtt megérkezni a versenyző települési helyére.

6.2. Megfigyelő versenybírók: a verseny rendezője jogosult a verseny szabályait ismerő megfigyelő állomások üzemeltetésére a verseny teljes időtartama alatt. Ezek jogosultak minden rendelkezésre álló technikai eszközt üzemeltetni amely az értékelést segíti. Kötelesek minden rendelkezésre álló információt felhasználni (Pl SDR-felvételek, spot-listák, analízisek...stb)

6.3. Egyéb: Az elnökség egyes versenyekre egyszeri alkalommal ellenőröket (versenybírókat) bízhat meg a szabályok betartásának (teljesítmény, tényleges QTH, operátorok száma stb) ellenőrzésére. A versenyzőknek az ellenőrzést lehetővé kell tenni. A megbízott ellenőrök az adott versenyen nem indulhatnak.

 

  1. A HAZAI RENDEZÉSŰ VERSENYEKEN, A HAZAI VERSENYZŐK ÁLTAL BETARTANDÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

7.1 A 2004. évi I. tv, a 15/2013 (IX.25.) NMHH rendelet, a rádióengedély, a versenyszabályzat, valamint az adott verseny kiírása előírásait be kell tartani.

SINGLE-OP: A verseny időtartama alatt minden rádióforgalmazással összefüggő tevékenységet egyedül lát el. Ide tartozik a forgalmazás mellett a LOG vezetése, antennaforgatás, hangolás...stb.

MULTI-OP: Az a csapat ahol a rádióforgalmazással összefüggő tevékenységeket egynél több fő végzi.

7.2 Valamennyi rádióforgalmi versenyen be kell tartani az IARU sávtervekben foglalt előírásokat.

7.3 A versenyző az RH és URH-OB, valamint HA-DX és HA-VHF/UHF/SHF URH Magyar Kupa versenyeken (egy adott verseny időtartama alatt) sávtól, periódustól, üzemmódtól függetlenül csak egyetlen hívójellel versenyezhet. Egyéni és közösségi állomás egy adott versenyen vagy többfordulós versenyen csak egy hívójelet használhat. Egyazon egyesület (rádióklub) ugyanazon versenyen ugyanazon QTH-ról, csak egy hívójellel versenyezhet.

7.4 Az adó-vevőberendezésnek és az antennának fizikailag kell egymáshoz csatlakoznia. Több berendezés használata esetén hardveres reteszelést kell alkalmazni az "egy jel" szabály alkalmazása érdekében ahol az "egy jel szabály" hatályos. Az adó és vevőberendezéseknek 500 átmérőjű körön belül kell lenniük.

7.5 Az összeköttetések komplettírozására más hírközlési szolgáltatások használata sem a verseny alatt sem utólag nem engedélyezett (Pl: email, chat szoba, telefon stb.)

7.6 Távvezérelt állomás akkor üzemeltethető, ha a teljes rádióállomás a telepítési helyén mindenben megfelel a jelen szabályzatban foglaltaknak és kizárólag az adókezelő operátor vagy operátorok nem tartózkodnak a helyszínen.

7.7  A versenyző megjelölheti azokat az összeköttetéseket, amelyekről tudja, hogy hibásak (cabrillonál: X-QSO).  URH versenynél az EDI file hívójel mezőjébe kell "ERROR"-t írni.   Ezek automatikusan 0 pontot érnek, értük büntetőpont nem adható.

7.8 A naplózott, de nem pontozott dupla összeköttetés nem minősül hibának, pontlevonást nem von maga után

7.9 A naplózott összeköttetéseknél megengedett legnagyobb időeltérés a RH-OB,  HADX és az URH-OB esetén 2-, a HA-VHF/UHF/SHF, és az URH Magyar Kupa verseny esetén 3 perc lehet. Ennél nagyobb időeltérés esetén mindkét állomástól az összeköttetés levonásra kerül. Ha a beérkezett jegyzőkönyvekből, vagy egyéb módon egyértelműen megállapítható, hogy ki naplózta rosszul az időt, akkor csak annak a versenyzőnek az összeköttetését kell hibásnak tekinteni, aki az időt nem megfelelően rögzítette. Ez esetben az ő összeköttetése hibásnak minősül.

7.10 Az összeköttetés akkor tekintendő érvényesnek, ha mindkét logban (állomás és ellenállomás) a naplózott összeköttetések az adott időeltérésen belül vannak és a vett adatok megegyeznek az adott adatokkal (hívójel, riport, ellenőrző szám lokátor stb). Ha eltérés tapasztalható, akkor ha nincs bizonyíték az ellenkezőjére, a vett adatokat kell hibásnak tekinteni és ezen összeköttetés után számított pontot nullára állítani. Esetleges büntetőpontokról a versenykiírás külön rendelkezhet. Amennyiben bebizonyosodik az óvások kivizsgálásakor, vagy más módon, hogy az adásoldali adatoknak 10%-ot meghaladóan, ismétlődően rossz a naplózása, az adott versenyző jegyzőkönyve csak ellenőrzésre fogadható el.

7.11 Az időkorlát nem jogosít arra, hogy a versenyző a versenykiírásban megadott kezdési időpont előtt, vagy a megadott befejezési időpont után, versenyhívást kezdeményezzen, összeköttetést létesítsen, vagy összeköttetést fejezzen be. Az így készült összeköttetések érvénytelenek.  Az a versenyző, aki ezt megsérti, a versenykiírásban részletezett büntetőpontot kaphat.

7.12 Az RH és URH OB-kon abszolút értékelésben minden olyan érvényes magyar amatőr engedéllyel rendelkező hazai-, illetve hazánkban tartózkodó külföldi rádióamatőr indulhat (egyéni, illetve csapat), aki a verseny szabályait ismeri és elfogadja.   Bajnoki címet és minősítési pontot igazolt sportolók szerezhetnek. 7.13 A hazai rendezésű versenyekkel kapcsolatos vitás esetekben a versenyértékelő bizottsága a versenyzőnek, illetve versenyzőknek meghallgatási lehetőséget biztosít.

  1. A szabályok megszegőivel szemben alkalmazható szankciók:

8.1 Rossz kategóriaválasztás estén az értékelő az indulókat a megfelelő kategóriába sorolhatja át.

8.2 Vétlen szabályszegés esetén a versenyző jegyzőkönyve CONTROLL-ba sorolandó

8.3 Súlyos szándékos szabálysértés esetén a versenyzőt a versenyből ki kell zárni, az esetről haladéktalanul értesíteni kell a MRASZ Sport, Fegyelmi és Etikai Bizottságát amely a további szankciókról köteles dönteni.

  1. Adatvédelmi tájékoztatás

9.1 A MRASZ versenyein a jegyzőkönyveket és egyéb anyagokat a beküldési határidő letelte után legkésőbb 8 napon belül nyilvánosságra kell hozni oly módon, hogy abból a beküldő neve, címe, e-mail címe kitakarásra kerüljön.

9.2 A versenyen való forgalmazás és a versenyjegyzőkönyv beküldése nevezésnek minősül.

 

 

            Érvényes: 2019. 01.01.